2011. március 7., hétfő

Nutella tok

Sziasztok!

Szeretném bemutatni tegnapi szöszmötölésem eredményét.
Igen , ez is egy késtok! Igen, ezt a kést is Olajos Jani készítette! :) Mikor láttam a blogján, hogy új kést készített autómatice mentem érte. Eddig nagyjából szabad kezet kaptam a tokok elkészítésében, legfeljebb apróbb kérések hangoztak el, de most konkrét rajzot kaptam a leendő tokról. Biztos megrendült bennem a bizalma! :)
Tény, hogy ilyen pisztoly gombos megoldású tokot még nem készítettem, mégsem ez tréfált meg, hanem a kés íves mivolta. Sikerült az első kiszabott bőrt egy kicsit szűkre vennem de sebaj, majd jó lesz egy kissebb tokhoz. Tehát a másodjára kivágott bőrt már sikerült némileg hasonló alakúra igazgatni mint ami a rajzon volt, de szerettem volna valami egyedit is belevinni, ami jobban a késhez köti a tokot. Azt találtam ki, hogy a markolat ívét követi a bőr oldala, és a tetején a lecsapás a felső „nutella” csíkot követi.
Ez a tok egyben debütálás is, mert ennek a hátuljába „róttam ” bele először a „logómat”. Most ugyan még egyenként égettem be a betűket, de előbb-utóbb jó lenne valakivel egy beütőt csináltatni hozzá!
Égetéssel még minimálisan díszítettem a pisztoly gomb tövét, és a gombra kapcsolódó pántot.
További képek.

Sziasztok!

1 megjegyzés:

  1. Szervusz Soma !

    Először is, hoztad a formádat, ami ismét elnyerte a tetszésemet. Szemet gyönyörködtetően követi a markolat belső ívét a tok bőrének íve is, és kilátszanak a számomra kedves csíkok is. Rajzot pedig azért készítettem, mert konkrét elképzelésem volt. A régi késeim tokját is visszavinném. Ha lehetne utólag beleüttetném a logódat.

    Köszönettel, Jani komád.

    VálaszTörlés